Hétvégén a Pannónia étterem teraszának megnyitóján voltam a barátnőkkel. A terasz a tavalyi év nyarán lett átadva, egy fedett üvegkupolás részt alakítottak ki a korábbi Pannónia mellett található kis fabódék helyén. Az egyik barátnőmet hívta meg a tulajdonos, mint aki a hely törzsvendége volt a tavalyi évben. A kialakítás pazar, ezt már tavaly is megállapítottam egyszer, sajnos kicsit hideg volt az első este de ezt feledtette a szabadtéri zenés műsor és néhány hőt kibocsátó ,,palack'' (ennek nem tudom a nevét:( ), végül 10 órára előkerültek a fehér takarók is. Talán az egyetlen probléma a kevés pincér, akik egyszerre kint és bent is igen sok asztalt szolgálnak ki, így gyakran hosszú perceket kell várni amíg sikerül egyet levadászni. Az árak a hely kialakításához mértek, közepes kategóriába sorolnám őket. A teraszon normál és dohányzóasztalok köré rakosgattak székeket és nagyobb ülőgarnitúrákat, a dohányzóasztaloknál egy kicsit bonyolult a vacsora elfogyasztása ezt tapasztalatból mondom :) Úgyhogy aki vacsorázni is akar és nem csak egyet kávézni, üdítőzni erre figyeljen oda! Nagyon nagy tömeg volt szombat este és gyanítom ez folyamatos, sok helyi celebritást is láttam a vendégek között, leginkább 30-40 és feletti korosztály volt a jellemző. Elbújni nem lehet itt az 100% de aki egy elegáns helyre akar menni annak feltétlenül ajánlom!
Kialakítás, stílus: 7/10
Ismerkedési lehetőség: 2/10
Árak: 4/10
Kiszolgálás: 7/10
Pasik átlagéletkora: 30-40 -es korosztály
Utolsó kommentek